2. rész – Elképesztő fordulat

0

Sok kihagyás után, legyengült állapotban, már kétgyerekes anyaként az jutott Szilvi eszébe, ha újra futna, mint régen, talán lelki s fizikai erőre kaphatna. A terhelés valóságos csodapirulaként hatott… 

Ha lemaradtál az első részől, itt elolvashatod!

Foto 2004.02.08-07.20. 084Augusztusban a Balatonnál töltöttünk néhány napot, s talán a környezet hatására újra erős lett bennem a vágy, hogy fölhúzzam a futócipőt. Nem tudtam, mit bírok majd el, de azért nekiindultam, hogy tegyek egy kisebb kört. Ez végül 4 km-esre sikerült. Jól esett. Másnap már a szomszéd faluig futottam és persze vissza, ez a táv újra 14 km körül volt, és utána még jobban éreztem magam, mint előző nap. Akkor tudatosodott bennem, hogy engem alkatilag és lelkileg valószínűleg a hosszabb távokra rakott össze a természet vagy valaki odafönt. Különös erőt éreztem meg magamban, amit nyilván a mozgás adott, ösztönösen kapaszkodtam bele ebbe az érzésbe. Vágytam futni, akartam futni. Akartam jól lenni!

Véletlenül megtudtam, hogy ősszel lesz egy ultramaratoni futóverseny. A nagy versenyhez egy félmaratoni táv is csatlakozott, erről azt képzeltem, hogy esetleg teljesíteni tudom. Készültem rá, és nagy élmény volt számomra, hogy végül végigfutottam. Tetszett a verseny hangulata, az, hogy együtt futok sok más futóval. Lendületet adott, hogy igen, folytatnom kell azt, amire újra rátaláltam. Folytatnom kell a futást.

2004.10.6Párom nagyon örült ennek az újfajta energiának. Mindenben támogatott, hiszen látta, hogy a futással a gyógyulás útjára léptem. Hozzá kell tennem, tökéletes apuka, számára sem a fürdetés, sem az etetés nem volt soha gond, de nem jött zavarba a pelenkacserétől sem. Meg tudtuk oldani, hogy futhassak. De jött a tél, a hideg, s a kutyaidőben bevallom, én sem nagyon szeretek kimozdulni. Az agyam viszont azt diktálta, hogy hóban, fagyban is mennem kell. Mennem kell, hogy létezni tudjak, hogy teljes anya, teljes feleség, teljes ember lehessek. Találtam egy lehetőséget, egy maratoni távot tavasszal. Kitűztem magam elé a célt, hogy azt bizony én le fogom futni, és attól kezdve nem volt gond az időjárás. Mínusz tíz fokban is futottam.

Áprilisban elindultam azon a bizonyos pécsi maratonon. Férjem maradt otthon a fiúkkal, a kanapén ülve szurkoltak nekem. Készítettek egy táblát ezzel a felirattal: HAJRÁ ANYA! Gyuri készített egy kedves videofelvételt erről, a könnyekig meghatódtam, amikor később levetítette. Hiszen valójában nem csak azért drukkoltak, hogy befussak a célba, hanem azért is, hogy visszataláljak régi önmagamhoz, hogy újra az a mosolygós anyuka lehessek, aki régen, aki erős és aki éppen ezért adni tud. Szeretetet, melegséget, ölelést, puszikat, simogatást…

Végigfutottam a távot. 4 teljes óra és néhány perc alatt. Boldog pillanat volt a célba érkezés, és valóban megérkeztem. Ez vagyok én. A nő, aki fut.

Innentől kezdve nem volt megállás. Elindultam, több utcai futóversenyen, és szépen fejlődtem. Erről majd később. Harmadik terhességem során pedig már nem engedtem el a sportot, leszámítva az utolsó két hetet. Illetve szülés előtt 10 nappal még futottam. Mert futni jó, szeretném, ha minél többen ráébrednétek erre, s ezért mindent megteszek majd. Megosztom majd tapasztalataimat, ígérem, számos praktikus tanáccsal látlak el benneteket itt, a yesssfactor.hu-n.

 

Folytatása következik!
Vissza az előző részre!
Szilvia összes bejegyzése!

Olvasd el a témához kapcsolódó cikkünket is: Mozgás receptre?

Megosztás

Szólj hozzá